A Gyulai vár

 

Békés megyében, Gyula belvárosában áll Közép-Európa egyetlen, épen megmaradt síkvidéki gótikus téglavára, mely a XIV. századtól meghatározó végvára volt az országnak. A várhoz szervesen hozzátartozó rondella torony már a reneszánsz korban épült.

A „szokványos” várakhoz képest a gyulai vár két szembeötlő sajátossággal rendelkezik: nem magaslaton áll és nem kőből épült. Nem a domborzati viszonyok miatt volt nehezen megközelíthető, hanem azért, mert a Fehér-Körös szigeteinek egyikén épült fel. A közelben nem található kő, ezért helyben égetett téglákból rakták fel falait. A várat a polgári város mellé Maróti János macsói bán kezdte építeni feltehetően 1405-ben. Alaprajza trapézra emlékeztet, hűen követi annak a szigetnek az alakját, amelyre felépítették. A ma is álló falakat két méter mély kőalapra rakták rá. Ezt az alapozást a mocsaras talaj miatt a szürke agyagba vert vastag, embernyi méretű cölöpökre kellett ráhelyezni.

 

A vár többször, elsősorban a funkciójához igazodva került átépítésre. A vár kaputornya – amit ma Kerecsényi-kapunak hívnak –, és a ma is látható falak egyszerre kerültek építésre, akárcsak a vár délnyugati oldalára tervezett kétemeletnyi magas lakóépület, a „palotaépület”. A palotaszárnyon két, erősen kiugró, zárterkélyt is kialakítottak rajta, melyek fölött félköríves nyílásokkal tagolt mellvédfal húzódott, a torony második emeletéről kiinduló, s a hátsó falszakaszon is végigfutó – a jelenlegire hasonlító – pártázatos megoldással szemben.

A következő építési fázis a vár építéstörténetének legjelentősebb szakasza. Folytatták a hosszanti fal mentén megkezdett palota kiépítését. A megmaradt terek és az udvari homlokzat Magyarországon egyedülálló együttest alkotnak.

Négy emeleti és négy földszinti terem ma is eredeti, Zsigmond-kori részletekkel látható. Ennek a folytatásaként egy egyemeletes, palotaszárnyat a hátulsó, rövidebb fal mellett is felépítettek.

A földszinti termek, ellentétben az emeletiekkel, nem egymásba nyíltak, mindegyikük az udvar felől volt megközelíthető. A palota előtti külső folyosóra történő feljáróul valószínűleg a mai sütőkemencés helyiség előtti, emeleti terem szolgált. Ebből bejárás nyílt a két szomszédos, kandallós szobába.

 

A várfal ekkor nyerte el mai formáját. Megjelenése annyiban tért el a maitól, hogy kívül-belül be volt vakolva. Eredetileg nem szerepelt az elképzelésben, hogy külső fallal vetessék körül a várat. A téglák anyaga alapján valószínű, hogy a legutóbb ismertetett munkák lezárultával került sor ennek a felhúzására. Ez már nem a sziget szélén, hanem annak oldalában lett megépítve, ezért dől kifelé. Alig hatméternyire húzódik a mai várfaltól. Sarkain egy-egy négyszögű bástya, s a statikai bizonytalanság miatt a hosszanti falak közepén egy-egy támpillér erősítette. Belső oldalát körben gerendára épített védőfolyosó övezte. A falak a jóval mélyebben elterülő vízzel érintkeztek, ezért tűnnek ma meglehetősen alacsonynak a lőrései.

A várbelső továbbépítésére még 1445 előtt sor került. Ez az elsőként felhúzott sarokpalota lebontásával járt együtt, mivel Maróti egy igazi arisztokrata rezidenciát akart teremteni.

 

A gyulai vár a Hunyadiak korában is stratégiai jelentőségű vár-és birtokrendszer volt. Nem véletlen, hogy 1482-ben Mátyás király a gyulai uradalmat természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozta. A király 1484-ben azt is elrendelte, hogy mindenkori birtokosa töltse be Békés megye főispáni tisztét. Ekkortól vált Gyula Békés megye központjává. Corvin János 1504-ben elhunyt, s hamarosan követte őt Kristóf nevű kisfia is. 1506-ban az utolsó, akinek Hunyadi vér csörgedezett az ereiben, a kis Erzsébet is meghalt. A megözvegyült Frangepán Beatrix Gyulán rendezte be udvarát, melyben igazi reneszánsz élet bontakozott ki. Az a közjogilag egyedülálló helyzet állt elő, hogy őt, azaz egy nőt nevezett ki főispánná az uralkodó. Gyulán tartotta meg az esküvőjét 1509 elején a király unokaöccsével, Brandenburgi György őrgróffal. Ám egy év múlva Beatrix gyermekágyban elhunyt. Az uradalom élén György gróf egyedül maradt. Statikai problémák indokolták a vár újabb építési periódusát. A kaputorony mögötti sarok megsüllyedt. A megemelkedő vízszint moshatta alá, s emiatt a várudvart kb. fél méter magasan feltöltötték agyaggal. Az udvar felől vaskos pillérek fogták fel a nyomást. Az építkezés a várudvar egészét érintette, hiszen a földszinti helyiségek ajtóit a feltöltés miatt meg kellett emelni. Az új szárny pilléreit, kisebb méretben, de körben végig „lemásolták” és a korábbi konzolos folyosó járófelületeit rajtuk vezethették át.

 

Az erődítmény átépítései ezután védelmi képességének erősítése érdekében történtek. Ekkora a vár lakóhely- és rezidencia jellege megszűnt. A tűzfegyverek megjelenése miatt át kellett alakítani középkori védműveit. Vékony falai ugyanis nem voltak alkalmasak ágyúk elhelyezésére. 1525-ben a mai várépület négy sarkán kellett ablakot vágatni ahhoz, hogy ágyúkat helyezhessenek el benne. Az ekkori építkezéseket a vár előtt álló rondella (ágyútorony) érzékelteti. A későbbiek során a várat övező külső védőöv két további sarkára fa-föld szerkezetű rondellát emeltek. A vékony téglafalakat kívülről földfallal erősítették meg.

A várat először Dózsa paraszthadai próbálták elfoglalni (1514), majd a kettős királyválasztás után, a Szapolyai János pártján álló Czibak Imre erdélyi seregei ostromolták meg a Habsburgok mellé álló őrgróf erősségét. Csaknem egy évig tartották megszállva, míg 1530 elején kiéheztetéssel bevették.

 

Az erősség további korszerűsítésre szorult, mert hamarosan a török is feltűnt. 1530-ban már létezett a mai kastély területét is felölelő huszárvár, igaz nagyon gyenge védművekkel. A király 1552-ben visszaszerezte Gyulát. Mágócsy Gáspár kapitánysága idejében (1554–1558) a várárok feltöltésével újabb külső falat építettek. Ez ugyanúgy öt bástyával rendelkezett, mint a huszárvár, de vizesárok választotta el őket egymástól. A falak földből és fából emelt, 9 m széles és ugyanolyan magas védművek voltak. 18 m széles vizesárok övezte őket, melynek mélysége elérte a 2 métert.

 

A király 1560-ban nevezte ki Kerecsényi Lászlót a vár kapitányává, s az ő idejében egy olasz hadmérnök, Paolo Mirandola tervei alapján került sor a korszerűsítésre: a várat modern, olaszbástyás rendszerű erődítménnyé akarták átalakítani. Csak sejtjük, hogy a kor színvonalán álló tervből mennyit sikerült megvalósítani. A királyi biztosok 1564-es jelentése a külső váron három óolasz típusú bástya megépítéséről számolt be. Az ostromig hátralevő két év alatt a huszárvárra került a sor: nyugati bástyája elkészült, de a többinek a kiépítésére már nem maradt ideje Kerecsényinek.

 

Ezzel a gyulai vár lett a Tiszántúl legnagyobb királyi kézben álló végvára, Eger és Szigetvár mellett pedig az ország három legerősebb várának egyikévé vált. Békeidőben mintegy 6–800 fős őrség állomásozott falai között.

 

A gyulai vitézek sok borsot törtek a törökök orra alá. Végvári költészetünk egyik gyöngyszeme, a Cantio de militibus pulchra (Szép ének a katonákról) című vers pl. egyik bugaci portyázásuk történetét meséli el. Sűrűn bejártak az oszmán birodalomhoz tartozó alföldi területekre Szabolcstól egészen Temesvárig.

1566-ban Szulejmán szultán Pertaf pasát, a másodvezért küldte a vár ellen kb. 30–40.000 főnyi hadsereggel. A vár őrsége ezzel szemben alig lehetett több kétezer főnél, hősiesen vállalták az eleve reménytelennek látszó küzdelmet. Földjükért, hitükért, hazájukért, s a keresztény Európa védelméért ontották vérüket Gyula falai alatt.

 

A törökök július 4-én kezdték meg a város lövetését. A védők két nappal később felégették a tarthatatlan területet. Néhány napos előkészítés után, július 11-én megkezdődött a vár ostroma. Az első nagy rohamot július 17-én vezették az oszmánok. Bár egyszerre négy helyen is támadtak, a védők sikeresen helytálltak. A sikeres kitörések ellenére július 23-án a huszárvárat a törökök elfoglalták, majd a vár körüli vizesárok lecsapolásával egy időben egy nagy ostromtornyot állítottak fel. Augusztus 3-i hatalmas rohamuk azonban a német puskások ellenállásán megtört. A kapitány szerint 14 rohamot vertek vissza. Augusztus közepére a törökök csaknem 5–6.000 embert veszítettek el, de a keresztények közül már csak pár százan maradtak harcképesek. A tisztek jó része elvérzett, s ágyúikat is elhallgatatta az ellenség. Ráadásul járvány tizedelte őket, s ivóvízben is hiányt szenvedtek. Nem maradt más hátra, mint a tisztes alku.

 

A tárgyalások augusztus 21-e körül kezdődtek. A törökök szabad elvonulást biztosítottak a várvédőknek. Biztosítékként három agát küldtek hozzá túsznak. A kivonulás szeptember 2-án, délben kezdődött meg. Amikor egy mérföldnyire távoztak a vártól, a kivonulókat az oszmánok zaklatni kezdték. Kerecsényi óvatlanul viselkedett: túszai rávették, hogy a helyzet tisztázása érdekében együtt keressék fel Petraf pasát. A muzulmán harcosok csak erre vártak, most már nyíltan megtámadhatták a király katonáit. Kerecsényit foglyul ejtették, majd Belgrádba hurcolták. Kiváltani sem lehetett, végeztek vele. A gyalogosok többségére is ez a sors várt, de a lovasok közül néhányan el tudtak menekülni. Közöttük volt a későbbi erdélyi fejedelem édesapja, Bethlen Farkas is.

 

A várvédők 62 napig tartották fenn a roppant török sereget, megkímélve a hátországot a további pusztítástól. A várat sem ekkor, sem ezután nem tudták ostrommal bevenni. Ha gazdát cserélt, minden esetben a védők kiéheztetését követő tárgyalásokkal, nem pedig feltétel nélküli kapitulációval jutott támadói kezére.

 

A törökök az ostrom ejtette sebek kijavításán kívül nem sokat fejlesztettek a váron, bár az a temesvári vilajet legjövedelmezőbb szandzsákságának központja volt. Az ostrom során leégett külső palánkot viszont gyorsan helyreállították. Legkésőbb a 17. század közepéig elkészült a hazánkban egyetlenként fennmaradt világi célokat szolgáló török épület, az ún. Huszártorony, mely a huszárvár bejáratát alkotta.

 

A muzulmánok az egykori huszárvárat önálló városrészként kezelték. Az adóösszeírók 1579-ben 22 boltot, valamint egy dzsámit találtak a területén. A minaret tornya több, korabeli vármetszeten is látható.

 

1591-ből fennmaradt egy zsoldjegyzék Gyula török őrségéről: 276 lovas (ulufendzsi) szolgált benne. A néhány tüzérrel és hajóssal együtt 609 főnyi katona állomásozott a várban. Temesvár után ez volt a törökök második legnagyobb erőssége a Tiszántúlon.

Rajtaütéssel a magyarok többször is megkísérelték a visszafoglalását: 1600 júniusában és 1604-ben hajdúk, 1658 júniusában II. Rákóczi György erdélyi fejedelem katonái. A várost többször felégették, de a vár komoly ostromára egy ízben sem került sor.

1687-ben, a Buda ostromából az Alföldre vonuló katonák próbálták rajtaütéssel visszafoglalni a várat, sikertelenül. 1693 tavaszára Gyula vára maradt az oszmánok egyetlen erőssége a Marostól északra.

 

1694 januárjában Heisler, osztrák tábornagy megindította az előőrsét Gyula vára felé, ám a hirtelen bekövetkezett olvadás mocsártengerré változtatta a környéket, s ez megakadályozta a sereg felvonulását. Júliusban Arnót pasának még sikerült élelmet szállítani a várba. Pollandt augusztus végén – miután hírt kapott róla, hogy a várőrség egy része kiment a mezőre élelmet gyűjteni – rohamot vezényelt. Elfoglalta a várost, valamint a huszárvárat. A belső vár megostromlásához ostromszereket kért a Haditanácstól. Segítség helyett azonban Péterváradra rendelték. Gyula várának sorsa is itt dőlt el. A nagyvezér nem tudott áttörni, a keresztény főerők október 2-án visszavonulásra kényszerítették, így Pollandt ismét blokád alá vehette Gyula várát. Az élelmiszerhiánnyal küzdő várőrség számára nem maradt más választás, mint az erősség feladása: Mehmed pasa küldöttei Szegeden, december 21-én aláírták a vár feladásáról szóló egyezményt, amit I. Lipót császár karácsony napján hagyott jóvá. A gyulai várat 1695. január 18-án, 129 éves török uralom után vehették kézhez a magyar-osztrák seregek. Johann Nothnagel kapitánysága alatt 200 németet, 250 hajdút és 50 huszárt hagytak a vár őrzésére. Az 1699-i karlócai béke megkötése és az aradi vár felépítése (1698–1701) után Gyula elveszítette fontosságát.

 

Ám a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kitörésével Gyula környéke ismét hadszíntérré vált. Az ostrom 1705. május 31-én vette kezdetét. A külső várban 300 szerb, a belső várban pedig 200 osztrák katona állomásozott. A kurucok (6701 fő) ugyan elfoglalták a huszárvárat, de rést nem tudtak ütni a falon, mivel ostromágyú nem állt rendelkezésére. A június 24-i robbantás nyoma ma is látszik: a vár hátsó fala az alapjáig meghasadt, de nem omlott le. Ezt látva a kurucok felhagytak az ostrommal.

 

A XVIII. század elején, a megyeháza felépültéig a várban tartották a megyegyűléseket. Az emeleten a vármegye pénz- és levéltára, a földszinten pedig a börtöne kapott elhelyezést.

1735. május 3-án Péró katonái hiába próbálkoztak meg a vár lerohanásával. Előkészítetlen akciójuk eleve sikertelenségre volt kárhoztatva. A vár katonai jelentősége ezt követően megszűnt. Környezete is átalakult: a huszárvár helyén 1745-re felépült a Harruckernek kastélya, a dzsámit is lebontották, s 1812-re a külsővár falainak a helyét is elegyengették. Az épület ezután gazdasági célokat szolgált: cselédlakások, sütöde és szeszfőzde kapott helyet benne.

 

A gyulai vár és környéke egyszer szerephez jutott még a történelemben. Az 1848–49-es szabadságharc leverését követően az oroszok Gyulára szállították azokat a honvédtiszteket, akik Világosnál, illetve az aradi várban adták meg magukat. Damjanich Jánost nappal ugyan a grófi kastélyban helyezték el, de éjszakánként a várkapu jobb oldalán lévő kis szobába vitték át. A mellette levő szoba pedig Lahner György cellája volt. Augusztus 23-án a vár és a kastély közötti téren a honvédtisztek tábornokaik köré csoportosultak, majd orosz törzstisztek jelentek meg mindegyik csoport előtt. Szalutáltak a csoport élén álló tábornoknak és kérték előbb az ő, majd pedig tisztjei kardját és pisztolyait. Az így lecsatolt kardokat és fegyvereket a tér közepén halmozták fel. Sokan azonban inkább eltörték vagy a Körösbe dobták fegyverüket.

 

A vár lakottsága végleg 1905-ben szűnt meg. Almásy Dénes gróf díszkertet alakított ki a kastély körül, s az ódon falak annak köszönhették fennmaradásukat, hogy romantikus romként jól beleillettek a kert hangulatába.

 

 Szigeterőd program, előzetes kutatások

  Liska  András régésztől röviden

 

A gyulai téglavár a Fehér-Körös egyik mellékága által körülvett, természetes sziget keleti peremén épült fel a 15. század elején. A vár teljes történeti egységét magában foglaló sziget a mai napig páratlan módon hozzáférhető és kutatható maradt, a gyulai téglavárat pedig a történeti Magyar Királyság alföldi területének legépebben megmaradt, legtöbb eredeti formájában bemutatható teret tartalmazó, gótikus várkastélyaként tarják számon. A téglavár eredetileg nem hadi szempontok szerint épült, hiszen megépítésnek időpontjában, a 15. század elején Gyula nem volt határvédő település, akkoriban csaknem az ország közepén helyezkedett el. A 16. század derekán, a török közeledésének hírére fokozatosan alakították át a várat komoly hadipotenciállal bíró végvárrá. Ekkor épült a téglavárat körülölelő palánkerődítés, amely a természetes sziget teljes területét elfoglalja, és külső-, illetve belső várra tagolja az erődítési rendszert. A téglavár körül a végvári időkben, a 16. századra egy olyan, több védelmi vonalból álló erődítési rendszer épült ki, amelynek ma csak a központi épülete, a téglavár látható. Ezen védelmi rendszereknek az egysége alkotja a gyulai Szigeterődöt. Az 1560-as években Gyulát már a Magyar Királyság három fő vára között említették Eger és Szigetvár mellett. A gótikus várkastély történetileg érintetlen egységet képez a végvári idők ma csak kis részben látható palánkerődítéseivel, az egykor a palánkvár kaputornyaként szolgáló huszártoronnyal, valamint a huszártorony török kori épületét is magába integráló Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastéllyal. A várat körülvevő utcák és a vár közvetlen környékének szerkezete, de még a ma érvényes birtokhatárok is szinte hihetetlenül pontosan illeszkednek a történeti idők városszerkezetéhez. Az egykori Magyar Királyság végvárai között teljesen egyedülálló módon a palánkerődítéssel megerősített gyulai vár, a Szigeterőd területét nem szabdalják modern utcasorok vagy telekalakítások, beépítések. A végvári idők erődítéseinek emlékei a Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély épületével együtt, mintegy időhídként kötik össze a jelent az oszmán–török viadalok idején át a várépítő Marótiak 15. századi udvartartásáig.

 

A gyulai vár történeti és építészeti értéke példátlanul kimagasló a szélesebb környezetében meglévő, hasonló korú építészeti emlékekhez viszonyítva, hiszen esetünkben nem csupán egy egyébként is különleges, 15. századi épületnek az értékeiről, hanem az azt körülvevő teljes erődítésrendszernek a mai napig egyedi módon fennmaradt építészeti és történeti összefüggéseiről beszélhetünk. A területről ismert történeti ábrázolások, írott és régészeti források, valamint az a szinte példa nélküli körülmény, hogy a teljes erődítési rendszer területe a mai napig későbbi átépítésektől és visszafordíthatatlan átalakításoktól mentesen hozzáférhető, kiváló tudományos alapot biztosít az Európában is unikális kulturális örökség teljes rekonstrukciójához. A Szigeterőd program mindezen történeti értékek hiteles és élményszerű rekonstrukcióját, mint a manapság népszerű örökségturizmusra épülő turisztikai attrakció kialakítását célozza. A Szigeterőd program, amely alapvetően a palánkerődítések valamint az egykori Körös-mederből kialakított várárok rekonstrukciójának ötletét jelenti, már évtizedek óta létezik. Halmos Béla, gyulai építész már 1957-ben megrajzolta az akkori, még a téglavár műemléki helyreállításakor készült szintvonalas felmérésre a várárok újbóli kialakításának tervét.

 

Gyula Város Önkormányzata kezdeményezésére 2015-2016-ban egy szisztematikus tudományos kutatás indult a Szigeterőd projekt szakmai előkészítésére saját városi forrásból. A régészeti, földtani és történeti kutatások célja a gyulai vár külső védműveinek minél teljesebb megismerése és részletes feldolgozása, amely megfelelő alapot biztosít a vár tudományos igényű rekonstrukciójához, valamint a későbbiekben a vár történeti környezetének rendezéséhez. A két ásatási idényben az Erkel Ferenc Területi Múzeum szakemberei Liska András régész vezetésével összesen mintegy 1000 m2-nyi területen nyitottak kutatószelvényeket, és a palánkerődítések teljes rétegsorának a feltárására törekedve kb. 3000 m3 földet mozgattak meg, feltárva a többször megújított palánkszerkezet teljes, jelenleg megismerhető maradványait. A korábbi régészeti feltárások, valamint a fenti friss ásatási eredmények alapján meghatározhatóvá vált a palánkerődítés felszín alatt lévő részeinek, a hosszanti falaknak és a bástyáknak a kiterjedése, valamint pontosabb ismeretekkel gazdagodtunk a várárokká alakított Körös-medernek a palánk felőli kontúrját illetően is. A palánk szerkezetének dokumentálása pontos, tudományos bázist biztosít az esetleg a jövőben megvalósítandó rekonstrukció terveinek előkészítéséhez is. A palánkerődítések egyes elemeinek, a földbástyáknak és a palánk hosszanti szakaszainak, valamint a várat teljesen körülvevő, illetve a külső és belső várat elválasztó vizesárkoknak az elhelyezkedése és kiterjedése megkerülhetetlenül fontos adatok a rekonstrukció tervezése számára. A palánkfalak horizontális méreteinek, a palánkerődítés struktúrájának és külső kontúrjának pontos ismerete nélkül elképzelhetetlen a rekonstrukció történetileg hiteles előkészítése és kivitelezése. A földbástyák formáját illetően egymásnak ellentmondóak a korabeli képi ábrázolások, így ilyen tekintetben is a régészeti ásatások eredményeire kell támaszkodni. A kutatások első szakaszának befejezését követően számos kimagasló értékű tudományos eredmény birtokába jutottunk, amelyek közelebb visznek a 16-17. századi védművek kiterjedésének és építéstörténetének megismeréséhez.

 

A 2015-ben és 2016-ban elvégzett kutatások, a roncsolás mentes földtani vizsgálatok és régészeti tervásatás, a levéltári, történeti forráselemzésekkel együtt a Szigeterőd projekt előkészítését szolgálták. A régészeti kutatások tekintetében a konkrét tervezési szakasz megkezdése előtt, még a palánkszerkezetű védművek területén néhány kiegészítő ásatás, valamint az egykori várárok, a palánkot körbevevő meder területén megvalósuló földtani és régészeti feltárás elvégzése szükséges. Az eddig lezajlott kutatások eredményeinek összefoglalásához elsődleges feldolgozása. Ezt a munkát egészítik ki a leletanyag feldolgozását és értékelését segítő természettudományos vizsgálatok, pl. dendrokronológiai meghatározások. Ezt követően kerül majd sor a kutatások eredményeinek tudományos igényű publikálására, ami a teljes projekt hiteles tudományos bázisaként az eddigi kutatómunka összegzését jelenti majd. Az előzetes kutatások, különösen a régészeti tervásatás lezárását követően megfelelő tudományos bázis áll majd rendelkezésre a rekonstrukciós tervek elkészítéséhez. elengedhetetlenül fontos a napvilágra került régészeti leletanyag restaurálása, jogszabály szerinti elsődleges feldolgozása. Ezt a munkát egészítik ki a leletanyag feldolgozását és értékelését segítő természettudományos vizsgálatok, pl. dendrokronológiai meghatározások. Ezt követően kerül majd sor a kutatások eredményeinek tudományos igényű publikálására, ami a teljes projekt hiteles tudományos bázisaként az eddigi kutatómunka összegzését jelenti majd. Az előzetes kutatások, különösen a régészeti tervásatás lezárását követően megfelelő tudományos bázis áll majd rendelkezésre a rekonstrukciós tervek elkészítéséhez.

 

 

Készítette: Bagyinszki Zoltán, Kónya István és Liska András

Fotók: Bagyinszki Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA

*