Körös-völgyi Sokadalom Népművészeti Fesztivál

 

A Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal 2000-ben úgy döntött, hogy a Kárpát-medence élő népi kultúráját, mint nemzeti kincsünket bemutatja a nagyközönség számára. Ennek egyik állomása Gyulán a Vár előtti tér volt. Szervezetünk megtartotta az első rendezvény szellemiségét és ennek megfelelően kerül sor évente a Körös-völgyi Sokadalom megrendezésére.

 

A rendezvény célja: A Kárpát-medence egy tájegységének – Dél-alföld, értve ez alatt Szolnok-Csongrád-Bácskiskun-Hajdú-Békés megye, továbbá Jugoszláviából Vajdaság, Bánság és Bácska, valamint Romániából Arad- és Bihar megye – sajátos, soknemzetiségű élő néptánc és népi kézműves kultúrájának a találkozása és bemutatása. Gazdag folklór hagyományokkal rendelkezik e vidék, hiszen itt megtalálható a magyar lakosság mellett a szlovák, román, szerb, német lakosság is, akik e területen megőrizték kulturális kincsüket…

 

A Dél-alföldi régióban ez az egyetlen rendezvény, ahol az élő népművészet a maga komplexitásában – néptánc, népzene, népdal, népi kézművesség valamennyi ága – megjelenik. Az első időszakban egy látens egyéni szükségletre épült a rendezvényünk, a 15 év alatt – amikor helyi, megyei nemzeti értékekről, örökségről beszélünk – a népművészet közösségi szükségletté vált.

 

A fesztiválon minden évben egy tematikus kiállítás keretében mutatjuk be  Békés megye élő népművészetét, olykor komplexen, olykor egy területre koncentrálva. Egységes stílusú, fából készült pavilonokban a különböző régiókból érkezett kézművesek működő műhelyekben ismertetik meg a látogatókat a sok helyen már elfeledett régi mesterségek fortélyaival és közel 100 alkotó árusítja minősített munkáit. A gyerekek számára kézműves foglalkozásokat tartunk, ahol a legkisebbek játékos formában próbálhatják ki a népi kézműves hagyomány egyszerű elemeit. Működtetjük a népi kreatív játszóterünket. A rendezvényen a magyar és a térségben élő nemzetiségi lakosság által készített ételekkel ismerkednek a látogatók. Sor kerül a Körös-völgyi főző- és a pogácsasütő versenyre. Közel 800 néptáncos, hagyományőrző csoporttag mutatja be programjait a három nap alatt. Pénteken és szombaton este a Tószínpadon néptánc gálaműsorra kerül sor, amelyet táncház követ.

 

Szervezetünk a rendezvény főkoordinátora, konzorciumi partnereink: Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., Gyula Város Önkormányzata, Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége, Kézműves Szakiskola és Művészeti Alapiskola, Gyulai Várszínház, Balassi Táncegyüttes Működtetésére Alapítvány, Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája. A fesztiválunk társadalmi hatása kettős: részben belső – a rendezvényen fellépő néptáncosok, a közreműködő kézművesek – részben külső -, a fesztiválon elért állampolgárokra vonatkozik.

 

Belső hatás – a fesztiválon 1200-1500 népművészettel foglalkozó alkotó és a műfajt művelő találkozik, barátként üdvözlik egymást. Megerősítik önmagukban azt a tudatot, hogy tevékenységükkel tovább éltetik az őseinktől ránk hagyott kincset és ezzel gazdagítják a nemzeti kultúránkat. Külső hatás – 15 év alatt a fesztivál látogatóinak száma folyamatosan emelkedik, részben Békés megyeiek, részben az ország különböző pontjairól a népművészet iránt érdeklődők érkeznek a fesztivál időpontjában Gyulára. A felméréseink alapján elsősorban családok látogatják a rendezvényünket, ezek között nagyon sok a gyermek. Meggyőződésünk, hogy eseményünkkel nagyban hozzájárulunk a nemzeti identitásunk erősítéséhez.

 

Készítette és a fotókat biztosította: Pál Miklósné

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA

*