Boltmúzeum a “Süvegcukorhoz”

Az egykori élelmiszer kiskereskedelmi vállalat és annak vezetője, Ábraház György még a szocializmus idejében sokat tett az egykori gyulai ”szatócsbolt” és annak értékes gyűjteményének létrehozásában. Az üzlet sokáig a Gábor Áron utca és Görbe utca sarkán helyezkedett el, majd később átkerült a Kálvin utcára, ahonnan azonban rövidesen Békéscsabára, a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolába helyezték át. Sajnos ott sem tudott sokáig gyökeret ereszteni, hosszú éveken keresztül szörnyen rossz körülmények között raktározták, ahol a bútorzat egy részét sajnos eltulajdonították. Az értékes boltberendezés és a bútorzat fennmaradó része 2014-ben került vissza Gyulára, az egykori ”gyulavári kisiskola” épületében került raktározásra, míg nem 2015. év végén a gyulai városvezetők és a Harruckern János Középiskola vezetője megállapodtak az iskolában történő elhelyezésről, a berendezés felújításáról. A programot a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szakmai felügyeletével Bagyinszki Zoltán közművelődési ügyintéző szervezte és koordinálta.

 

Török Róbert igazgatóhelyettes úr véleményét idézzük, amely szerint „Magyarország legszebb és legnagyobb, valóban igényesen felújított egykori vegyeskereskedése jött létre a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolában”.

 

 

A korabeli boltok, kereskedések bemutatása:

A bolt szavunk középkori eredetű, azt a kort idézi, amikor az árusítás a kőházak boltívei alatt, az ablakon át történt. Az első boltok mindent árusító vegyeskereskedések voltak, az árucsoportok szerinti szakosodás csak a 18. század végén indult meg.

 

Az egykori bolti kereskedelem legfontosabb üzlettípusa a fűszer-csemege és a vegyeskereskedés volt. A polgári fejlődéssel és a városi lakosság gyarapodásával együtt a fogyasztás is növekedett. Egyre több állandó üzlethelyiséggel rendelkező kereskedő számára nyújtott megélhetést a kereskedelem. A kereskedők táborán belül a fűszerkereskedők voltak a legtöbben. A 19. század végére számuk megközelítette a százezret, a legtöbb faluban minimum egy, de inkább több ilyen bolt működött. A módosabb, segédekkel és inasokkal dolgozó fűszerkereskedők elsősorban fűszerekkel és gyarmatárukkal (kávé, tea, déligyümölcsök) foglalkoztak. A falusi és kisvárosi „egy-emberes”, legfeljebb egy inast tartó, a családtagokat is foglalkoztató vegyeskereskedők (szatócsok) minden árucikket forgalmazhattak, melyekre a háztartásokban és a gazdaságokban általában szükség volt (fűszerek, élelmiszerek, papír- és írószerek, vegyi- és piperecikkek, rőfös- és rövidáruk, edények, mezőgazdasági eszközök stb.) Legtöbbjük rendelkezett trafik és italmérési engedéllyel is. Az 1920-as évektől árusíthattak palackos italokat. Üzletkörük úgy alakult, ahogy azt a vevőközönség megkívánta. Boltokat általában forgalmas helyeken nyitottak. Gyakran a hagyományos lakóházból alakították ki. Az utcára néző egyik ablak helyére üveges bejárati ajtó került, eléje kétszárnyas faajtóval. Ezeket színes reklámtáblákkal díszítették.

 

Az általánosan egységes boltberendezéseket a célszerűség alakította ki, az árusított termékekhez igazodtak. A kereskedők kezdetben míves, polcos állványokra helyezték el termékeiket, a praktikum és szakszerűség elve szerint. Korábban a fűszerállványok „százfiókosak” voltak. Az első világháború után a fiókok száma jelentősen csökkent. (A gyári csomagolás térhódításával kevesebbre volt szükség.) A boltbelsőket a gyáraktól és a nagykereskedőktől kapott reklámtárgyakkal (figurák, zománcozott táblák, tároló edények, szekrénykék stb.) színesítették és tették vonzóbbá. Az itt bemutatott 1900-as évekbeli sokfiókos, különleges boltberendezés az egykori budaörsi Szailer-féle vegyeskereskedésben szolgált.

 

A kirakatok távoli ősei a vásári kirakodások. Később, amikor az adásvétel már a boltokban történt, a boltablak lehajtható táblája volt a pult és a kirakat egyszerre. A kereskedők arra törekedtek, hogy minél több árut mutassanak be, ezért boltjaik utcai frontját teleaggatták különféle látványos árucikkekkel. A kirakatok közvetlen elődei, az úgynevezett rakládák, fából készült, nyitott, árut tartalmazó szekrények voltak. Ezeket később falra is szerelték: lassan kialakultak a mai értelemben vett kirakatok. A polgárosodó városokban a 19. század közepén jelentek meg az üvegtáblás kirakatok, s ezekkel együtt a kirakatrendezői szakma is megszületett. A szakmabeliek versenyeken mérhették össze tudásukat. Az első hazai kirakatversenyt 1908-ban rendezték a fővárosban. A két világháború között a technika fejlődése is hozzájárult a kirakatok fejlődéséhez: fényreklámok, modernebb anyagok, letisztultabb formák jelentek meg. A régi faszerkezetes portálokat felváltották az üvegfelületű, fém alapú vagy épített portálok, melyeket neves iparművészek terveztek. Ekkoriban több erre szakosodott kirakatépítő vállalkozás létezett. A kirakat segédeszközei is bővültek: látványos reklámeszközök, színes térbeli attrapok, kirakatbabák és mozgó figurák, valamint hangulatos zene is csalogatta a vásárlókat.

 

 

 

 

 

A Boltmúzeum a „Süvegcukorhoz” története és bemutatása:

A boltmúzeum létrejötte a múlt megőrzésében fáradozó gyulai polgárok munkájának köszönhető. Alapítása egészen 1983-ig nyúlik vissza. Kezdeményezője Ábrahám György volt, az akkori Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója. A vállalat dolgozói, köztük Stiffler György, a szakma öregjeivel összefogva egy év alatt közel 500 tárgyat és dokumentumot gyűjtöttek össze. A legtöbb tárgyat Sal Lászlónak sikerült összegyűjtenie Mihalik János egykori gyulai fűszerüzletéből. Számos tárgyat adományozott Tarkó Gábor, Krauzler Márton, Pusztai Rezsőné, Kincses Dezsőné és Kincses Alajos gyulai, Balaj Pál békéscsabai, Jákri Rozália dévényi saját boltjából. De a gyűjtés hírére megmozdultak a leszármazottak is, Felczán Mária és György szüleik békéscsabai fűszerüzletéből származó értékes adományokkal és emlékekkel gyarapították a kiállítást. Az ismert mondás szerint a kereskedő mozgatja a világot („Mercatores movet mundum”), s ebben a tekintetben valóban sikerült megmozgatni a helyieket és a kereskedőket, valamint azok leszármazottait és utódait.

 

Ábrahám György felkérésére a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum örömmel csatlakozott a munkához. A múzeum egyik legszebb, a 19. század végén készült, a kor ízlésének megfelelő faragott oszlopokkal díszített, budaörsi vegyeskereskedésből származó bútorát ajánlotta fel a boltmúzeum számára. Néhány tárggyal kiegészítette a gyulai és békéscsabai gyűjtést, s a megrendezéshez szakmai segítséget nyújtott. A boltmúzeum 1984. november 25-én nyitotta meg kapuit először a gyulai Gábor Áron utcai 4. szám alatti

tágas, kirakatos üzlethelyiségben, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzemeltetésével. 1991-ben a múzeumot átvette a helyi Pro Merkatores, azaz a Kereskedőkért Alapítvány. A kiállítás a régi hangulatot megőrizve, szerényebb helyre költözött, az új kiállítótérben egykor vegyeskereskedés működött. A boltmúzeum a 2000-es években sajnálatos módon bezárta kapuit, a tárgyak időszakosan Békéscsabára, a Zwack József Kereskedelmi szakiskolába kerületek, ahol az MKVM egy másik boltmúzeumot üzemeltet.

 

2012-ben Gyula város kezdeményezésére a tárgyak ismét Gyulára kerültek. A következő évben a múzeum azokat nyilvántartásba vette, s megkezdődtek a tárgyalások a boltmúzeum újranyitásáról. 2015. év végén az értéket mentő gyulaiak jóvoltából megkezdődtek az előkészítő munkálatok, a tárgyak, többek között a boltbútor restaurálása is. 2016-ban új helyszínen, az egykori gyulai huszárlaktanyában nyitotta meg újra kapuit a „Süvegcukorhoz” címzett kereskedés. Ezen a helyen ma már a jövő kereskedőit képző intézmény, a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma működik. Az iskola dolgozói és a szakképzésben tanuló diákok odaadó szakmai munkájukkal végezték a bútorzat korhű rendbetételét. Megújult, hangulatos boltmúzeumunk Gyula Város Önkormányzata, a szakképző iskola és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum összefogásával jött létre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

CAPTCHA

*