Álomtól a valóságig – Bay Zoltán világhírű fizikus

Bay Zoltán állandó kiállítás Gyulán

 

A Bay Zoltán állandó kiállításnak megvan a maga varázsa. Talán nincs is ehhez hasonló hazánkban. Ott tekinthető meg, ahol az úttest túloldalán, a szülőház, a templom és az iskola, a gyermekkori évek meghatározó épületei, mintegy csokorba kötve fogadják a látogatót. Itt, Gyulaváriban, 1900. július 24.-én Bay Zoltán szinte együtt született a huszadik századdal, amit csaknem végig is élt.

Próbáljunk meg gondolatban több mint száz esztendőt visszamenni a múltba. Sok minden csak így érthető meg. Az a régi gyermekkori kép idilli. Gyulavári akkor majdnem egybeesett az ország mértani középpontjával, az ország szívével, ahol az édesapja (Bay József lelkipásztor) által 1892-ben felújított öreg templom árnyékában ott játszadozott egy mezítlábas kisfiúcska. Volt az udvaron kacsaúsztató, ott állt az istálló, és a templom másik oldalán ma is ott az öreg iskola. Ez a hely volt Bay Zoltán gyermekkori világa. Poros volt az utca, nem volt villanyvilágítás, a rádió és a TV még megszületése előtti álmát aludta. Édesapjától sokat hallott a világ napról-napra tárulkozó csodáiról, ami élénken foglalkoztatta a kisfiú fantáziáját. Különösen így volt ez a csillagos égbolttal, amely az akkori fényszennyezéstől mentes égbolton csodálatosan ragyoghatott.

Az istentiszteletek alatt az erre-arra elkalandozó gyermeki tekintet a templom mennyezetén is ott láthatta a csillagokat, úgy megfestve, ahogyan azt ma is láthatjuk. Ezek közel voltak, és ez is szerepet játszhatott abban, hogy amikor a kellemes júliusi-augusztusi estéken, a parókiától déli irányban magasodó templomtorony mögött, a nyári égbolton alacsonyan járó Holdat ott látta elsétálni, azt kérdezte a felnőttektől:

 

„ha felmásznék a toronyra meg tudnám-é tapogatni a Holdat?” 

 

Ezt a gyermekkori álmot akkor a felnőttek megmosolyogták.

Volt azonban még valami, amiről nem tudott, és amit csak halála után tudtunk meg.

Hol, és mikor is kezdődött ez a történet?

Erre csak 1995 szeptemberében derült fény, amikor Bay Zoltánnéval valamint Bay Zoltán unokaöccsével és unokahúgával a templom legutóbbi felújítása alkalmával a sisakgombból előkerült Emlékiratot megtekintettük.

 

Emlékirat (mely 1892. év július 24-én helyeztetett el a gombban:)

 

„Emlékezzetek meg a régi időkről” az írás eme szavaival szólunk hozzátok utánunk jövő nemzedék, gyermekeinknek gyermekei, unokáinknak unokái, mert mint az írás mondja:   „A melyek megírattak, a mi tanúságunkra írattak meg”. Emlékezet gyanánt tesszük ide ez iratot, hogy midőn mi már régen porok és hamvak leszünk, s a temető hantjai alatt fogjuk aludni hosszú síri álmunkat, titeket ivadékainkat emlékeztessük arra az időre, a melyben mi éltünk, emlékeztessünk azokra a melyeket mi tettünk, s benneteket emlékezet által tanítsunk, buzdítsunk szent vallásunk, s az ezen, mint erős, törhetetlen kősziklán épült anyaszentegyházunk iránti forró szeretetre.”

 

Szívet melengető sorok ezek, melyek fölött lehet, és kell is elmélkedni. Buzdítás arra, hogy mi is tegyünk valamit a jövő nemzedékekért, amire majd a minket követők emlékezhetnek, ami a mi üzenetünk lesz késő utódainknak.

 

Július 24 Bay Zoltán születésnapja. Az iratoknak toronygombban való elhelyezése után pontosan 8 évvel később megszületik egy kisfiú a gyulavári parókián, – Bay Zoltán Lajos. A kisfiút szinte vonzza a torony. Ott, valahol a sisakgomb mögött sétál a Hold a nyári égbolton, odaláncolva a kisfiú tekintetét, akinek születésnapi (hónap, nap) dátuma ott pihen, a feltehetően senki által fel nem fedett érdekes egybeeséssel.

 

Ha ezt megéri, így írt volna:

 

„Most értettem meg a nagy csodát. Azt, hogy az én Édesapám mit tett azért 1892. július 24-én, hogy valami rejtélyes módon, gyermeki tekintetem oda láncolódjon majd azokon a régi, boldog nyári estéken, az én kedves kis szülőfalum templomtornyához és a mögötte elsétáló Holdhoz. Köszönöm Édesapám – elindítottál egy úton, amelynek eljuthattam a végállomásáig.”

 

A felnőttek által megmosolygott álom nem felejtődött el, és felnőttként azt megvalósította, amikor munkatársaival 1946. február 6-án radarjelekkel sikerült a Holdat megtapogatnia, az onnan visszaverődött jeleket felfognia. Az ezzel kapcsolatos eredeti tárgyi emlékek, jegyzőkönyv másolatok és méltatások, az emlékkiállítás legféltettebb darabjai. Ezek ideköltöztek, ahol az álom megszületett!

 

Kedves idelátogató vendégek! Térjenek be a kiállítással szemben lévő „templomkertbe”is. Tekintsék meg az emléktáblákat a parókia és a templom falán, a temetésekor állított emlékoszlopot a templom bejáratánál, és nézzék meg a templomot belülről is.

Felejthetetlen emlékekkel lesznek gazdagabbak. Meséljék el gyermekeiknek, amit ebben a kis tájékoztatóban eddig elolvashattak! Hátha ők is álmodni fognak nagyokat!

 

A gyerekek onnan tekinthetnek a toronyra, ahonnan a kisfiú Bay Zoltán is tette, átélhetik azt, amit egy kisfiú előd ott megálmodott.

 

A sikeres holdvisszhang kísérlet, az űrkutatás aktív korszakának, az űrkísérletezéseknek a kezdetét jelentette az emberiség történetében. A gyulavári templomtorony pedig egy tudománytörténet szimbólummá vált.

 

Az élet legelső és legigazibb benyomásainak helyszínét 1910-ben hagyta el a család.

1910 májusában még Gyulaváriban, rábeszélte szüleit, hogy hajnalban felkelve nézzék meg a Halley-üstököst. Megkérdezte Édesapjától. „Megpillanthatjuk-e 76 év múlva ismét az üstököst, amikor égi vándorútján újra visszatér?” Édesapja azt válaszolta: „Én már bizonyára nem láthatom, de te talán még igen.” (1986-ban a Washingtoni Csillagvizsgáló távcsövén keresztül meg is tekintette, de akkor csak egy halvány, szürke foltnak látszott.)

Talán az üstökös látványa volt a Gyulavári gyermekkorból megmaradt utolsó emléke. Édesapja ugyanis 1910. november 11-én meghalt.

Ezt követően a család Debrecenbe költözött. Bay Zoltán a Debreceni Református Kollégium diákja lett, és ott érettségizett.

 

„Az élet erősebb” című könyvében gyönyörűen fogalmazza meg azt a pillanatot, amikor kényszerűségből búcsút intett hazájának. Ez akkor a szülőföldtől való elszakadásának mintegy „Búcsú szimfóniája” volt:

 

„HEGYESHALOM MAGYARORSZÁG: Jobbra tőle a nagyvilág, balra az én hazám. Azon veszem észre magam, hogy ez a tábla kezdi nekem elibém hozni, amit most elhagyok. A fehértornyos kis falut, az élet legelső és legigazibb benyomásait. Ha az életünkben van valami érték, az abból van, hogy valamit meg tudunk menteni a gyermekkorunkból. Egyszer olvastam egy fantáziaregényt, melyben a szellemek elmennek messzire, megelőzik a fényt, és visszanézve a múltat látják. Akkor azt gondoltam, ha lehetséges volna ez a lehetetlen, én mindig odamennék, ahonnan a gyermekkoromat látnám. Ez a tábla nagyon gazdag. Ebbe benne vannak az én későbbi diákéveim is az ősi debreceni kollégiumban, ez jelenti nekem az apám, anyám sírját, az itt maradt családomat, az élet küzdelmeit, melyek nélkül nem élet az élet.”

 

Az érettségit követően 1918-1922 között az Eötvös József Kollégium tagja, a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója. Tanárjelöltként tanította a Trefort utcai mintagimnáziumban Teller Edét és Kürti Miklóst. Majd tanári oklevelének kézhezvétele után Budapesten a Tudományegyetem elméleti fizikai intézetében lett gyakornok.

Következtek a berlini évek, ahol együtt voltak a XX. század legkiemelkedőbb fizikusai, ahol az egymással folytatott viták közepette született meg a XX. századi fizika.

Hazahívják, és a szegedi egyetemen ő lesz az ország legfiatalabb egyetemi tanára. 1930-at írnak, és ekkor kezdődik az életre szóló barátsága Szent-Györgyi Alberttel. Eredeti fényképek elevenítik fel ezt az időszakot.

1936-ban Budapestre kerül, az Egyesült Izzó (Tungsram) kutatólaboratóriumának élére. Ottani munkája mellett lett 1938-ban a Műegyetemen létesített Atomfizikai Tanszék egyetemi tanára. Megalkotja az elektronsokszorozót. 1946. február 6-án sikeresen hajtotta végre munkatársaival Hold-visszhang kísérletét. Az általa bevezetett jelösszegzési módszer a radarcsillagászat alapvető észlelési módszere napjainkban is. Nem véletlen, hogy Ő lett a radarcsillagászat atyja!

1948-ban el kellett hagynia szeretett hazáját! Tudományos pályafutása az Egyesült Államokban folytatódott.

Új módszert dolgoz ki a fénysebesség pontosabb meghatározására, majd javaslatot tesz egy új méterdefiníció bevezetésére, amit hosszú küzdelem után 1983-ban fogadnak el.

Az elmélet és a gyakorlat olyan egységben volt jelen Bay Zoltán kutatásaiban, mint senki máséban! Ez hozta meg neki a nemzetközi sikereket. Egy személyben volt kiváló elméleti és kísérleti fizikus!

 

„Bay Zoltán olyan ember volt, aki éveket adott az életnek és életet az éveknek.”

 

Ezért is lehet nagyon gazdag ez a kiállítás.

 

Van bőven látnivaló, szívet-lelket melengető csodálatos megfogalmazások, és olyan személyes lejegyzések is, amelyek sokszor megmosolyogtatják a vendégeket, amelyekkel csak itt ismerkedhetnek meg.

 

(Meg kell említeni, hogy e kiállítás keretében bemutatjuk Bródy Imre életútját is, aki Gyula város szülötte, és aki a Tungsramban Bay Zoltán munkatársa volt!)

 

Bay Zoltán kaput nyitott a Világegyetem felé, ami elindíthatta fantáziánkat. Erről így fogalmazott:

 

„a megvalósuló jövő fantasztikusabb lesz, mint minden megálmodott jövő. Az ember elindult azon az úton, amelyen haladva csillagközi polgára lesz a világegyetemnek.”

 

Lehetne-e szebben búcsúzni az emlékkiállítást elhagyóktól, mint egy olyan Bay Zoltán idézettel, melyben gyönyörűen foglalja egybe Istenhitét, és a tudomány iránti szeretetét, alázatát:

 

„Az a magasan a mienk fölött álló értelem, mely a természet törvényeiben megnyilvánul, s melynek parányait igyekszünk ellesni, a lényege a világnak. A kép megnyugtató, mert azt jelenti, hogy részesei vagyunk a végtelenségnek, eredményei egy végtelenül magas értelemnek; nincs okunk csüggedni.”

  

Márki-Zay Lajos