Százéves (Reinhardt) Cukrászda

 

A „Százéves cukrászda” hazánk második legrégebbi, eredeti berendezésével folyamatosan működő cukrászdája, a maga nemében különleges értéke úgy Gyula városának, mint a magyar művelődés-, életmód- és kultúrtörténetnek. Ritka az olyan nagy történeti múltra visszatekinthető vendéglátóhely, mint amilyennel a gyulai cukrászda büszkélkedhet. Sőt, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a cukrászda eredeti bútorzatának jelentős része is megmaradt, majdhogynem párátlan kincséről beszélhetünk. Hozzá mérhetőeket talán csak a fővárosban találhatunk. A budai várban lévő híres „Ruszwurm” büszkélkedhet a legrégebbi magyarországi működő cukrászda címmel, reprezentatív klasszicista berendezése 1830 körül készült Richter Lénárt cukrászmester megbízásából. A harmadik legrégebbi cukrászda pedig hazánkban az 1858 óta működő „Gerbeaud”, melynek impozáns neoreneszánsz bútorzatát még az alapító Kugler Henrich készítette 1870-ben. Ezek közé illeszkedik az 1840-ben alapított gyulai cukrászda a maga jellegzetes, a reformkor világát idéző érett klasszicista-biedermeier berendezésével. Hasonló szépségű és stílusú cukrászdabelsőket ma már csak múzeumi gyűjteményekben találhatunk Magyarországon. Ezek között említést érdemel a budai „Friedl” és a miskolci „Roráriusz” cukrászda szintén 19. század első feléből származó berendezése. Külföldi példaként pedig az ausztriai Klagenfurtban illetve a Velencei Szent Márk téren lévő cukrászdákat említhetjük, mint amelyeknek kora és berendezése a gyulai százéveséhez mérhető lenne.

Az, hogy a cukrászda, és annak különösen értékes berendezése megmaradhatott az utókornak, nagyban köszönhető az utolsó tulajdonos, Jánosi Imre tevékenységének, aki 1984-ig több mint egy fél évszázadon át dolgozott a cukrászdában, és vezetése alatt, több mint harmincöt éven át féltve őrizte annak értékeit. Nagy szerepe volt abban, hogy a cukrászda a névváltoztatás ellenére is elkerülhette az államosítást, és egyfajta „cukrász múzeum” és turista látványosságként magán kézben tovább működhetett a szocializmus éveiben is. Töretlen népszerűségét az ebben a korszakban is ide látogató hírességek sora mutatja: a művészvilág nagyjai mellett például Albert Flórián és Hidegkúti Nándor is a cukrászda vendégei voltak az 1960-as években a levéltárban őrzött vendégkönyv tanúsága szerint.

Jánosi Imre, közismert nevén Osi bácsi 76 évesen, 1984-ben adta át a cukrászdát a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ-nek, s ezt követően történt meg annak a műemléki helyreállítása Bugár-Mészáros Károly irányításával. A cukrászda, bár a későbbiekben még zajlottak felújítási munkálatok, alapvetően ekkor nyerte el ma is látható formáját. A reformkor világát idéző hangulatos biedermeier belső tereivel a város egyik elsőszámú turista látványossága, mely az elmúlt évtizedekben is további hírességeket láthatott vendégül asztalainál például Antall József és Horn Gyula miniszterelnököket vagy éppen Habsburg Ottót és Györgyöt.


A cukrászda épülete és berendezése

A Dél-Alföld legértékesebb emeletes városi polgárházaként számon tartott épület – mely a Százéves cukrászdának otthont ad – az 1801-es nagy gyulai tűzvész után épült a város akkoriban egyik legelismertebb építésze, a Wenckheim grófok alkalmazásában álló Czigler Antal tervei alapján. A késő copf és empire stílusú illetve klasszicizáló homlokzata, a földszinti helyiségek kolostorboltozatai és díszítőfestése önmagukban is figyelemreméltó építészeti emlékek. A hely különlegességét azonban kétségtelenül a hangulatos belső terei, és reformkori enteriőrjei adják.

A sarokteremben található a legértékesebb bútorzat és falfestményréteg. Ennek a teremnek a jellegzetes berendezési darabjai az 1840-ben Salis András megrendelésére készült pohárszéksor és a hat vitrines szekrényt tartalmazó pult. A pohárszéksoron kaptak helyet az eredeti kehelyformájú fedeles cukorkásüvegek, míg a pult vitrinjeiben a cukrászda régi tárgyainak egyrésze került kiállításra. A berendezést aranyozott falicsillár, biedermeier tükrök valamint a Reinhardt korszakból megmaradt falióra és szobrok teszik teljessé, miközben hangulatát a gazdag díszítőfestés határozza meg. Ez utóbbi a 19. század közepére datálható, és alóla került elő a legrégibb réteget képviselő monochrom sibilla mely 1805 körül készülhetett.

A második terem a kisszalon, melynek szintén sikerült helyreállítani gazdag díszítőfestését. A három, az 1830–40-es évekből származó biedermeier szalongarnitúra mellett egy ablakközi aranyozott tükör, csillár és korabeli faliképek alkotják a berendezést, valamint egy falba mélyesztett vitrin, melyben a cukrászda eredeti poharai és üvegedényei láthatóak.

A harmadik terem a nagyszalon. Itt található az eredeti biedermeier berendezés egyetlen megmaradt asztala, mely a helyiségben lévő négy szalongarnitúra egyikének részét képezi. A szép és hangulatos kiegészítők – csillár, tükrök, festmények – mellett a szalon talán legérdekesebb berendezési tárgya hasábszekreter, mely egy működőképes 37 sípos géporgonát rejt magában. A felirata szerint az orgona 1819-ben készült a bécsi Josef Hain mester műhelyében.

A nagyszalonból a folyosóra juthatunk, ahol a korabeli cukrászda egy igazán különleges tárgyi emléke került kiállításra: egy régi fagylalthűtőláda öt, a fagylaltok tárolására szolgáló porcelántégellyel.

A folyosó végéből nyílik a cukrászda egykori műhelye, melyben egy kisebb cukrászati múzeumot alakítottak ki az 1984–86-os felújításkor. Itt található a szabadkéményes cukrászkemence és főzőtűzhely valamint a dolgozó és márványasztal, valamint a cukorörlő malom. Az asztalon pedig a cukrászműhely régi eszközi vannak elhelyezve: a leglátványosabbak talán a különböző gyümölcs és állatalakú parféformák.

 

A cukrászda, mint közösségi tér 

Ahogy arról már fentebb is szó volt, a cukrászdák a reformkor időszakától kezdve a polgári társasélet fontos színterei voltak, ahol nem csak a férfiak, hanem a családok is találkozhattak egymással és közösségi életet élhettek. Ezt az alapvető funkció bővült a Százéves cukrászda jó hírnevének és patinájának köszönhetően a turisztikai funkcióval az elmúlt majd két évszázad során. Az itt megforduló vendégek – köztük hírességek sokasága –a világ minden tájáról kiemeli a Százévest az egyszerű vidéki cukrászdák köréből és az eddig bemutatott történeti-művészettörténeti értékein túl is országos érték szintjére helyezi. A vendégkönyvek bejegyzései beszedésen tanúskodnak a „hely szelleméről”, arról a feledhetetlen miliőről, melyet szinte csak itt tapasztalhat meg az ember, egy finom sütemény és egy jó kávé társaságában.

 

Bódán Zsolt

 

fotó: Bagyinszki Zoltán és Balla Tibor