A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Gyula lakói kivételes helyzetben vannak, hiszen kevés vidéki város büszkélkedhet azzal Magyarországon, hogy két olyan lenyűgöző épület található a központjában, mint egy középkori gótikus téglavár, és egy varázslatos kastély, melyek egymás felé fordulva mesélnek a város múltjáról. Az Almásy-kastély felújításával sokak vágya teljesült. Elkerülve a több évszázados múltra visszatekintő épület teljes pusztulását, európai uniós forrásból egy korszerű, 21. századi kiállító- és rendezvénytér született 2016-ban, azzal a céllal, hogy egy mindenki számára nyitott kulturális és közösségi tér gazdagítsa a várost, és így újra virágozzon a város figyelemre méltó építészeti öröksége.

A kastély történetének kezdete a 18. század első felére tehető. Báró Harruckern János György, Békés vármegye török uralom utáni első birtokosa az 1740-es években építtette fel a kastély főszárnyát. Később, a 19. század közepén, a Wenckheim család időszakában nyerte el mai formáját az épület, s élte fénykorát, hiszen ekkor három királylátogatásra is sor került Gyulán. A 20. század végén az Almásy család tulajdonába került, akikről számtalan kedves anekdotát őriznek ma is a város lakói. A második világháború idején lakóinak el kellett hagyniuk az épületet, s ezt követően arra a sorsra jutott, amelyre oly sok kastély, kúria is Magyarországon. A lakatlan kastélyt kifosztották, berendezését széthordták. Az 1900-as évek második felében számos funkciót betöltött; a benne kialakított csecsemőotthon 2002-ben költözött ki végleg a falai közül. Miután Gyula városa vagyonkezelésbe vette az állami tulajdonú kastélyt, európai uniós forrásból, 2014-től teljes körű felújításon esett át az egykori grófi rezidencia.

Magyarországon egyedülálló kiállítás jött létre az egykori fényes főúri kastélyban. Az élményszerű életmód-történeti kiállítás, Hétköznapok és ünnepek egy alföldi kastélyban címmel a 19. század második fele életmódjának izgalmas és teljes rekonstrukciója. Hogyan működött egykoron egy pompás rezidencia az alföldi régióban? A múltat idéző enteriőrök bejárásával betekintést nyerhetünk a nemesi családok mindennapjaiba, szokásaikba, s eddig kevéssé reprezentált témák is gazdagítják a tárlat tartalmát: milyenek voltak a tisztálkodási szokásai a kor embereinek? A drága, díszes kelmék alatt vajon milyen ruházatot hordtak? Mintha egy lexikont lapozna a látogató, melyből a cselédség eddig ismeretlen szerepe is kiolvasható. Hogyan teltek mindennapjaik a kastélyban szolgálóknak, s milyen feladataik voltak? A kiállítás 34 termében, a rekonstruált enteriőröket 21. századi interaktív installációs elemek (egyedi fejlesztésű animációk és játékok, érintőképernyők) egészítik ki, hogy az információ és az élmény minél maradandóbb legyen.

 

A kastély szolgáltatásai között szerepel egy múzeumi ajándékbolt, melyben a kiállításhoz kacsolódó termékeken túl gyulai hungarikumok és helyi kézművesek portékái is megvásárolhatóak. Továbbá kávézó és cukrászda is található, mely különleges kávé-és italkínálatával, süteményeivel fokozza a feltöltődés erejét. Múzeumpedagógiai foglalkozások számára külön, jól felszerelt helyiség áll rendelkezésre, ahol rendszeresen fordulnak meg iskolai csoportok. A kastély egyes termei különféle rendezvények helyszíneként is működnek. A kávézó belső terme, vagy a kápolna több alkalommal adott otthon szakmai napoknak, konferenciáknak, de a családi élet fontos eseményei (esküvők, keresztelők) is meleg fogadtatásra találnak az egykori főúri épületben.

 

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont létrejötte és működése kiváló példával szolgálhat az értékmentés, az új muzeológia alkalmazása, a lokális identitás és a közösségek erősítése mellett a turisztikai célok hatékony megvalósítása terén. Gyula megújult öröksége sokak örömére újra előkelő helyet foglal el a város kulturális életében, hiszen változatos programkínálatával a minőségi kikapcsolódás lehetőségét nyújtja.