2021 – Projekt összefoglaló

HUN-2020 /6117 ”Nemzeti értékekről-érthetően fiataloknak fiatalokkal” c. projekt.

Még nyár elején indult a tervezése előkészítése a pályázati program szerint. Azt akkor is tudtuk, hogy a szakmai megvalósítás nem okoz problémát a gyakorlott szakemberek számára, de a közönség a résztvevők  szervezése vakáció idején (hiszen főleg erre az időre esett a szükséges-a kötött időpontokra vonatkozó rendezvényszervezés, a megvalósítás zöme) gondot jelent majd. A címéből is adódik, nyári szünetre esett leginkább a programok eredményes fiatalos, diákok bevonásával történő megvalósítása. Utólag belátjuk sokoldalú, a kapcsolatokra építő intenzív munkával, az internet, az  okos telefonok és a média is sokat segített, no meg a városhoz kapcsolódó sok érdekes program, előadás, vetélkedő és kiállítás. Amikor lehetett helybe vittük a lehetőségeket, eseményeket ez kulcsfontosságú volt a végeredményt tekintve.

A következő események, rendezvények szolgáltatások valósultak meg a pályázat keretében:

Roll kiállítások, 7 db. nagyfelületű mobil plakátokkal – ennek tervezése, fotózása, elkészí-tése. Vándorkiállításokon- interaktív előadásokon történő bemutatása 4 alkalommal.

Hungarikum és értéktári kiadvány -1000 pld- Értékalbum. közel 50 oldalon színes A / 4 formátumban –gazdag képanyaggal, informatív diákbarát szövegtartalommal, elsősorban a középiskolás diákok számára. Komoly tervezőmunka és szervezés történt az igényes nyomdai termék érdekében. A meglévő és a befogadást váró városi értékek kapcsán. 35 ( Szecessziós építészet, Weisz villa, Szenior úszás,  Kukorica malom, Gyulai  Pálinkafesztivál ).

Internetes vetélkedő – keresztrejtvény formájában a NET- en terjesztve –ill. a kitöltést követően feladat volt visszaküldeni a szervezők részére. Ez is a gyulai értékre épült.

4 alkalommal történt meg a helytörténeti értékséták , értéktári művészeti esemény Gyula  belvárosában  diákközösségek részére fagyis, ill üdítős, süteményes vendéglátással vagy kolbászkóstolóval zárva. Nem várt népszerűséget tapasztaltunk – komoly érdeklődéssel részükről.  Városnézés gyalogos és autóbuszos formában is.

Közvélemény kutatások: Nem volt könnyű dolog a „közvélemény megmozgatása” a modern kedvelt technika bevonásával. Interneten, okos telefonon és kérdőívek kitöltése kapcsán- kerestük meg a  fiatal generációt. Várva ötleteiket, javaslataikat az  értéktár tartalmát, népszerűségét kérdezve,  megújítását, aktualizálást  bővítést is kérve tőlük.  Itt éreztük leginkább a nyári 35 fokos meleg negatív hatását- ez nehéz munka volt . Végül több jó ötlet is érkezett  a szakemberekhez amelyeket szeretnénk a jövőben beépíteni a városi értéktár tartalmába is:  Kálvária domb, Névtelen 0 zenekar, Bumbi (Gyepes B.) a salakmotor bajnokunk, Városházi díszterem, Dékány Ferenc kolbászkirály, Őstölgyes a Mályvádi erdőben, Gyulai  Művésztelep Egyesület, Kórház park értékei, Gyulai  bon-bon, EDÜ-története, Dobos István a hős pilóta, DÜRER származása, jelenléte Gyulán, Kiss  Ottó,

Simonyi Imre, Kohán György, Kovács  István szenior atléta, Gyulavári 56-os fiatalok

A rendezvénysorozat befejezését egy gasztro  értéktári  vetélkedővel zártuk –ahol finom Gyulai  Kolbász  hungarikum  és a Gyulai  méz jelentette a díjazást, e mellett a bográcsban kolbászos babgulyás rotyogott ebédre mesterszakácsok közreműködésével. Minden jelenlévő segítő vetélkedő számára jutott a finomságból. A zsűri, a játékvezető és a diákcsapatok kiváló munkát végeztek, kreatív megoldások , furfangos kérdések helyi specialitások jellemezték a forgatókönyvet- ennek kimondottan jó visszhangja volt a városban.

A közelmúltban értéktári projektzáró sajtótájékoztató volt Gyulán az elkészült Értéktári Kiadvány  bemutatásával – tartalmának ismertetésével. Megtisztelő volt számunkra, hogy mind a megnyitó és a záró programon is megtisztelte a résztvevőket, szakembereket, diákokat, pedagógusokat. Kónya István alpolgármester úr az  Ért.Tár Biz  elnöke megköszönte a szervező munkát, a programokat az értékek népszerűsítését és a remek  kiadványt. Az eseményeket végigfotózta a felkért fotográfus és a legtöbb programon jelen volt a helyi és a  békéscsabai  média is. Tartalmi frissítés történt a Gyulai értékek című városi honlapon.

Hónapokon keresztül sok, sok eseménnyel 1000 fő megmozgatása –tudásbővítése volt a cél, az értékek a kultúra és a hungarikumok jegyében. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy sok fiatal érdeklődését, figyelmét keltettük fel a Gyulai Értéktár, a 35 meglévő gyulai érték iránt.

Valódi sikerélmény volt, különösen az Egyesület, a közreműködő szakemberek  és a Polgármesteri  Hivatal  vezetői számára az immár 2. alkalommal szervezett diák értéktári projekt megvalósítása. (az első nemzetközi pályázat 6 éve zajlott Gyula, Nagyvárad és Diósgyőr középiskolái közreműködésével – együttműködésével.

Köszönjük Mindenkinek:

Bagyinszki Zoltán, Kiss József, Fodor György