GYULAI ERKEL FERENC VEGYESKAR

21. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
GYULAI ERKEL FERENC VEGYESKAR
Kategóriája: kulturális örökség
Befogadása: 2019. december 3.
Érték helye: Békés Megyei Értéktár

A zenei nevelés, a magyar népzene megőrzésének fontossága és a közös éneklés gondolata Kodály Zoltán zenepedagógiájának alapja. A közös muzsikálás egyik legtermészetesebb közösségformáló módja az énekkar. A kórusban való éneklés
több mint egyéni, vagy baráti együtt dúdolgatás: valódi, közösségi szellemet adó élmény, művészi együtt éneklés. A gyulai, közösségi éneklés első pillére a Gyulai Magán Dalkör volt, amelynek még Erkel László volt a karnagya. A tiszta, igényes
hangzás, a népszerű, válogatott repertoár és egy karizmatikus, jól képzett karnagy ma is jellemzi a jogutódot. Az Erkel Ferenc Vegyeskart 2003 óta Perlaki Attila karnagy, ének-zene tanár irányítja, 2016 óta a kórus zongorakíséretét a békéscsabai Gál Csaba művésztanár látja el, Áchim Erzsébet zongora- és orgonaművész pedig rendszeresen segíti a kórus művészeti tevékenységét. A békéscsabai vegyeskarral mindig is jó kapcsolatot ápoltak, így több közös produkcióban
vettek részt Somogyi Tóth Dániellel, aki a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és karmestere volt. A Vegyeskart vezényelte már Ligeti András Kossuth-díjas karnagy, Berkesi Sándor, Rázga József és Somogyváry Ákos
(az Erkel Társaság elnöke; Erkel Ferenc szépunokája) is. A szervezett koncerteken túl rendszeresen jelen vannak hivatalos városi alkalmakon. Minden évben nagy sikerű karácsonyi koncertet adnak a város közönségének. A kórus legutóbbi díja
2019-ben a „Zeneművészet” kategóriában a Békés megyei Príma díj.