A GYULAI DOBOS ISTVÁN MODELLEZŐ KLUB

30. SPORT – A GYULAI DOBOS ISTVÁN MODELLEZŐ KLUB
Kategóriája: sport
Befogadása: 2018. június 5.
Érték helye: Gyulai Települési Értéktár
Fotó: Mult József

Gyula városában 1961 óta van versenymodellező sporttevékenység. A Dobos István Modellező Klub több mint 50 éve, 1965 óta neveli a fiatalokat, modellépítési műhelyt és sportolási lehetőséget biztosít a versenyzőknek. Tagjai között világ- és Európa-, valamint országos bajnokok vannak szabadon repülő (F1A) és körrepülő (8F2A) kategóriákban.
2015-ben Gyulán rendezték meg az Európa Bajnokságot. Kiemelkedő sportoló-konstruktőr szakembereik több világ- és Európa-bajnoki, magyar bajnoki, egyéni és csapat aranyéremmel és dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek. Sikereik révén rendszeresen szerveztek Gyulán is hazai és nemzetközi versenyeket: Szegedi Sándor, Molnár József, Mult József (jelenlegi klubvezető), a fiatalabb generáció képviselője pedig Elekes Imre. 2010-ben a Dobos István Modellező Klub első ízben rendezte meg
a váratlan hirtelenséggel elhunyt kiválóság nevét viselő, Szabó Miklós Emlékversenyt. Vándordíjat alapítottak, amelyet a vitorlázó kategória (F1ABCQH) mindenkori győztese egy esztendeig őrizhet. A sikeres klub székhelye a Gyulai Értéktárban szintén szereplő Weisz-villában található (Béke sgt. 67.). A Klub névadója Dobos István (1892-1937) Gyulán született,
magyar repülőgép pilóta, a repülés szakértője volt. Durkó Károly és Székely Árpád könyvet írtak az életéről, amely A Sas címmel jelent meg 2019-ben.