GYULAI FOTÓMŰVÉSZEK: RÓNAI ÉS SZÉKELY

28. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
GYULAI FOTÓMŰVÉSZEK: RÓNAI ÉS SZÉKELY
Kategóriája: kulturális örökség
Befogadása: 2016. szeptember 14.
Érték helye: Gyulai Települési Értéktár
Fotó: Durkó Károly gyűjtemény

Rónai Dénes (1875-1964) és unokatestvére, Székely Aladár (1870-1940) mindketten Gyuláról indultak. Folyamatosan segítették egymást, közösen nyitottak műtermeket. Rónai nagy külföldi mesterek műtermeiben tanult, elismerésként Daguerre-emlékérmet kapott. A művészi bábjátszás első próbálkozásainál is bábáskodott. Arcképek mellett festményszerű aktképeket, reklám- és műtárgyfotókat, fényjátékokat, szociofotókat készített. Székely Aladár nagy művészeink – pl. Ady, Babits, Móricz, Eötvös József, Rippl-Rónai, Bartók – fotósa volt, a nyugatosok bizony az általa készített fényképekről tekintenek az irodalomtörténészekre. Helytörténeti fényképei úgyszintén dokumentációs értékkel bírnak. Fényképészként 1892-ben kezdte el
önálló tevékenységét Gyulán, a Komló Szállóval szemben. Ismert mondása volt tanítványai felé: „húsz év gyakorlata kell ahhoz, hogy az ember játszani tudjon a gépével”. Gyula városával sohasem szakadt meg a kapcsolata, rendszeresen hazalátogatott. A gyulai polgárok, tisztelői 1966-ban díjat alapítottak a nevével. A róla elnevezett fotóklub 1984-ben alakult. A Varga Géza szobrászművész készítette mellszobrát 1986-ban leplezték le a róla elnevezett utca sarkán. Ez az
egyetlen köztéri alkotás Magyarországon, amely fotóművészről készült. A két fotográfusról a Gyulai Évszázadok Alapítvány helytörténeti munkái között (szerkesztő: Durkó Károly) bővebben olvashatunk.