BOLTMÚZEUM A „SÜVEGCUKORHOZ”

27. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG
BOLTMÚZEUM A „SÜVEGCUKORHOZ”
Kategóriája: agrár- és élelmiszergazdaság
Befogadása: 2016. szeptember 14.
Érték helye: Gyulai Települési Értéktár

A századforduló nagy „slágere” volt a süvegcukor, amelyet eredetileg kúp formában forgalmaztak. Az első süvegcukor-boltok vegyeskereskedések voltak. A polgárosodás és a városiasodás a fogyasztás növekedését eredményezte. A kínálat bőségét üvegtáblás kirakatok, színes (fény)reklámtáblák, térbeli attrapok, kirakatbabák, mozgó figurák, valamint hangulatos zene jelezték. A kereskedők arra is figyeltek, hogy milyen külcsínnel csalják be a vevőkört. Ezt a célt szolgálták a míves, polcos állványrendszerek, „százfiókos” fűszertartók, látványos, színes, villódzó reklámeszközök.

A gyulai boltmúzeumot 1983-ban alapították. Mihalik János egykori gyulai fűszerüzletéből közel 500 tárgyat és dokumentumot sikerült megmenteni és összegyűjteni. Összefogott a város, elérték a helyieket, a kereskedőket és leszármazottjaikat. Ábrahám György (a Békés Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat egykori elnöke) felkérésére a Magyar
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum felajánlott egy XIX. század végi, eredeti bútort. 2016-ban Gyula Város Önkormányzatának szervezésében újra megnyitotta kapuit a „Süvegcukorhoz” címzett kereskedés az egykori gyulai huszárlaktanyában, ezzel Magyarország legszebb és legnagyobb, valóban igényesen felújított egykori vegyeskereskedése jött létre a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolájában. A kivitelezés helyi szakoktatók irányításával, asztalostanulók közreműködésével történt.