GYULAI SZENIOR ÚSZÁS

33. SPORT – GYULAI SZENIOR ÚSZÁS
Kategóriája: sport
Befogadása: 2021. december 9.
Érték helye: Gyulai Települési Értéktár

Magyarországon először Dr. Regele Károly jogtanácsos kezdeményezésére és szervezésében rendeztek szenior úszóversenyt. 1970-ben hazai, 1989 óta a nemzetközi FINA szabályai szerint. A versenyt azóta 25 éves kortól 5 évenkénti korcsoportváltásokkal rendezi meg a dr. Regele Károly Szenior Úszóklub (elnök: Regele Piroska) minden év augusztusában. A
szenior úszás célja a sporthagyomány megőrzése, versenyrendezés, az úszás és az egészséges életmód népszerűsítése, az időse(bbe)k rendszeres sportolásának biztosítása, mindenekelőtt példát mutatni a fiatalabb generációnak.

A magyarországi szenior-úszómozgalom mai elterjedtsége lelkes és önkéntes szervezők munkájának köszönhető. A gyulai OB rendszerint 2-300 fős versenyzői és 20-30 fős önkéntesi gárdát mozgat meg. Nagy figyelem kíséri az egykori olimpikonok úszását, de bárki indulhat komoly úszómúlt nélkül is. Gyulán a Széchy Tamás Sportuszoda 50 m-es, versenymedencéje ad otthont a csúcskísérleteknek. A gyulai OB kuriózuma, hogy 3 napos, az ideérkezők általában családi nyaralással
kötik egybe. Nincs még egy úszóverseny, ahol családi váltókban (papamama-gyerek, nagyszülő-szülő-unoka) indulhatnak, sehol máshol nem rendeznek pille párbajt! Nincs még egy olyan klub, amely a szenior úszás 50 éves történetét saját kiadású könyvben foglalta volna össze. Gyula város legsikeresebb szenior úszói: Bagi Csilla, Fehér Edit és Legeza László. A gyulaiak több érvényben lévő, korosztályos, országos csúcsot tartanak. Dr. Legeza László 2020 évben „örökös bajnoki” címet szerzett.