GYULAI VÁRSZÍNHÁZ

16. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
GYULAI VÁRSZÍNHÁZ
Kategóriája: kulturális örökség
Befogadása: 2015. április 16.
Érték helye: Békés Megyei Értéktár

A Gyulai Várszínház 1964-ben az ország első várszínháza volt. A történelmi tér a várudvar színpadán egyedi atmoszférát teremt a rendezőknek. Az közel 60 évben több mint 150 Kossuth-díjas művész lépett fel itt. Első két évtizedének művészeti vezetői: Miszlay István (1963–1974) és Sík Ferenc (1974–1978). Ők a határon túli magyar szerzők műveit és a külhoni
rendezők színházait is bekapcsolták az anyaország vérkeringésébe. Havasi István (1978–1993) és Csiszár Imre (1994–1995) munkássága után Gedeon József igazgató (1995–2016) alatt vált nemzetközi hírűvé a színház, ugyanis elindult a nemzetközi Shakespeare Fesztivál (2005-), amely miatt Gyula felkerült a világ Shakespeare-térképére. Azóta is rendkívül színes a repertoár: pl. látványos történelmi drámák, kortárs lírikusok, próza- és drámaírók különféle műfajai dramatizálva, emellett operák, musicalek, de néptánc, táncjáték, bábszínház, jazz, blues, nép- és világzene is hallhatók-láthatók. Évadonként 40-50 előadás, 4-5 saját ősbemutató, kortárs zeneművek, tematikus napok szórakoztatnak. A szlogen így
hirdeti: „Gyulai Várszínház – Ahol a művészet felszabadít.” A Várszínház Gyula Város Önkormányzatával karöltve évente nívódíjakat oszt ki: Sík Ferenc-díjat a kiemelkedő színvonalú, modern szemléletű rendezésért, Havasi István-díjat a Gyulai Várat alkotó módon bejátszó rendezésért, Őze Lajos-díjat pedig a kiemelkedő színművészi teljesítményért. Gedeon József örökségét Varga Marianna (2016–2017) mentette tovább, jelenleg pedig Elek Tibor (2017–) formálja a színház arculatát.